Ingatlan-gyakorlati ismeretek gyűjteménye példatárral, kezdő- és gyakorlott szakembereknek.
2023-as kiadás

(60 db az aktuális-, és 103 db az ARCHIVUM mappában)

Sándor István az állami monopólium megszűntekor az elsők között szerezett közvetítői és értékbecslői jogosultságot. Építőipari technikusi- és államigazgatási főiskolai végzettsége melletti több (ingatlanszakmához kötődő) szakképesítése segítette abban, hogy 1990. óta sok száz ingatlanügyet oldjon meg. Ő volt ennek a kiadványnak a megálmodója!

Az elmúlt közel negyed század alatt igen jó szakmai kapcsolatokat építettünk ki nagy szakmai gyakorlattal rendelkező kollégákkal. A közös munkák során alakítottunk ki stílusunkat és a feladatokat gyakran szakmai konzultáció keretében oldottuk meg. Tízévnyi tapasztalat birtokában határoztuk el, hogy (elsősorban a saját munkánk megkönnyítésére) szakmai mintatárat készítünk.

2001-ben, 500 oldalas könyv formájában megjelentetett Értékbecslési Útmutató nyomdaköltségeinek kitermelése érdekében (is) megcéloztuk a szakma akkor ismert képviselőit. Jó pár évig ugyan üzleti hasznot nem könyvelhettünk el, de a reményt keltő minősítések alapján úgy gondoltuk, hogy idővel talán lesz még érdeklődés és fizetőképes kereslet.

Mivel a gyakorlati munkát igazoltan segítő anyaggal kapcsolatban szinte csak pozitív visszajelzéseket kaptunk, így értelmét láttuk a kutató-gyűjtő munka folytatásának. A dokumentációk többszöri átszerkesztésével olyan ismeretterjesztő anyagot és példatárat állítottunk össze, amely rendkívül egyszerűen átalakítható az alkalmazó stílusára, ízlésére. Igyekeztünk a szakma művelőinek minél szélesebb tábora érdeklődését felkelteni, s közben igen sokan jelezték, hogy a tanfolyamokon a gyakorlati képzésre, feladat-megoldásokra alig jut  idő.

A számítástechnikai fejlődés lehetőséget adott a CD formátumú terjesztésre, így mára egy 2000-2022 közötti-, ingatlanpiaci történéseket feldolgozó anyag áll rendelkezésünkre. Az internet segítségével, évek óta, heti 10-15 órás sajtófigyeléssel tudtuk a szakmánkat érintő híreket, elemzéseket, jogszabályi változásokat rögzíteni. Emellett a ténylegesen elvégzett munkákból mintákat, segédanyagokat készítettünk, amelyeket időközönként a szakmában jegyzett szakemberekkel is teszteltettünk.

A CD szerkezeti felépítését, a fejezeteket és belső tartalmat – a hosszú évek alatt kapott építő jellegű/kritikai észrevételekre is figyelemmel – az elmúlt hónapok folyamán ismét átdolgoztuk, frissítettük.

A kiadványunk ma már nem csak az értékbecslőknek és közvetítőknek ad hasznos információkat. A részletes tartalomjegyzékből láthatóan az ingatlanszakma egyéb résztvevői számára is tartalmaz a napi munkában használható – és ebben a formában másutt meg nem található – adatokat, ismereteket. Annak érdekében, hogy azoknak az igényeit is kielégítsük, akik az ingatlan szakma fejlődését figyelemmel szeretnék kísérni, egy különleges "Archívum"- ot készítettünk (2000-2020).

 Tisztelettel, a (társ)szerzők nevében: Sándorné Gönczöl Irén ügyvezető


Sándor István
ingatlanszakértő, értékbecslő
(1946-2016)
Értékbecslő és igazságügyi szakértő barátaival és társaival úgy döntöttünk, hogy továbbvisszük az örökségét, és a jövőben is elkészítjük az évi frissítéseket.
            

Ingatlan-Szakmai Adatbank és Vagyonértékelő Kft.
6000 Kecskemét, Klapka u. 8. fszt. 3.
Adószám: 24910192-1-03      Cégjegyzék: 03-09-127617
Bankszámla: 11732002-20410535
Levelezési cím: 6000 Kecskemét, Március 15. u. 5. VI/144.
Telefon:  +36 76/323-156
Mobil:  +3630/628-1515
RENDELJE MEG ITT: ingatlan.kecskemet@t-online.hu


A rendszeresen frissített kiadvány árát nem emeltük, továbbra is
Bruttó 11 000. (tizenegyezer) Ft  összegért kínáljuk!
Megrendelhető online és CD formátumban is! 
Amennyiben CD formátumban rendeli meg a postaköltséget átvállaljuk, a fizetés előzetes egyeztetés után átutalással történik.

Részletes tartalomjegyzék
frissítve: 2023.07.12.
Innen letölthető a tartalomjegyzék pdf. formátumban!

01. AMIT AZ ÉRTÉKBECSLÉSRŐL TUDNI KELL
01 Az értékelési szakvélemény tartalmi és formai követelményei
    (kivonat a  25/1997. (VIII. 1.) PM rendeletből)
02 EVS 2003-2009
03 EVS-2016-MAISZ
04 Az értékbecsléssel kapcsolatos fogalmak
05 Aranykorona, mint földmérték mutató
06 Építmények, épületszerkezetek várható élettartama
07 Típusszabályzat ingatlanügylettel kapcsolatos tevékenységet végzők részére
02. ÉRTÉKBECSLÉS MINTÁK
02.01 Üzem, telephely
vissza
01 Faipari fűrészüzem
02 Konzervüzem
03 Iparterület ipari parkban
04 Raktárépületek telekkel
05 Gyártócsarnok és raktár
06 Cipőkészítő üzem
07 Ipartelep értékelés
08 Üzem és irodaépület
09 Munkagépek, gépjárművek, eszközök értékelése
10 Üzemi konyha értékelése, eszközökkel, berendezéssel együtt
11 Raktárépület és fejlesztési terület
12 Nyomdaértékelés hozamszámítással
13 Telephely raktárépülettel, piaci, hozam, vagyoni érték
14 Csarnok és iroda értékelés hozamszámítással, összehasonlító adatokkal


02.02 Iroda, üzlet, panzió 01 Irodaépületben lévő iroda
02 Budapesti üzlethelyiség felszámoláshoz
03 Irodaház udvarral, Pest megyei városban
04 Fogtechnikai labor
05 Üzlethelyiség és garázs
06 Üzlethelyiség társasházban
07 Gyógyszertár értékelése
08 Hétvég ház
09 Panzió és étterem, hozamszámítással és összehasonlító adatokkal
10 Használaton kívüli irodaház
11 Félkész üzletház hozamszámítással

02.03 Föld, telek, szántó, iparterület 01 Városi építési telek
02 Szántó és rét összehasonlító adatokkal
03 Szántóföld értékelése
04 Belterületi szántó értékbecslése
05 Szántó gazdasásági épülettel
06 Kivett közút
07 Építési telek
08 Rét, erdő szántó értékelése
09 Beruházásra alkalmas földterület
10 Önkormányzati utak értékelése
11 Kivett telephely
12 Gyümölcsös gazdasági épülettel
13 Több helyrajzi számon szereplő gyümölcsösök értékelése
14 FIGYELEM! Új szabályok a termőföld értékelésnél

02.04 Mezőgazdasági létesítmények 01 Terményszárító értékelése
02 Takarmánykeverő üzem vagyonértékelése, technológiai leírással (eladáshoz)
03 Gyümölcsös hűtőházzal, tanyával
04 Hűtőház értékbecslése
05 Üvegház értékbecslése

02.05  Családi ház  01 Új építésű városi családi ház
02 Városi családi ház
03 Vidéki családiház
04 Romos lakóépület értékelése önkormányzat részére doc
05 Sorházi lakás garázzsal
06 Több generációs családi ház hitelfelvételhez
07 Családi ház értékelése eladáshoz
08 Családi ház hozamszámítással

02.06 Lakások (tégal, panel) 01 Panellakás tetőtér ráépítéssel
02 Felújított társasházi lakás pályázathoz
03 03 Társasházi lakás hozamszámítással
04 Társasházi lakás garázzsal - fedezet értékelés
05 Harminchét lakásos társasház értékelése (hozam-költség-piaci)

02.07 Wellness, hogásztó, sport
01 Sporttelep műfüves pálya
02 Lovarda nettó pótlási költség alapú értékelés
03 Horgásztó, szánkózódomb, pihenőépület
04 Wellness fürdő értékelése eladáshoz


02.08 Speciális eljárások 01 Energetikai minőségtanúsítvány-minta
02 Az épülethatároló szerkezetek legmagasabb megengedett hőátbocsátása


03. JOGSZABÁLYOK, RENDELETEK  (2023. januárban hatályos állapot)
03.01 Közvetítők, értékbecslők
vissza
01 Közvetítés értékelés jogi alapjai /1993. évi LXXVIII. törvény
02 Közvetítői értékbecslői követelmények /23/2013. (VI. 28.) NGM rendelet
03 Ingatlan-nyilvántartási Kormányrendelet /373/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet
04 A pénzkezeléssel kapcsolatos általános szabályok
05 Pénzmosás elleni törvény /2007. évi CXXXVI. törvény
06 FVM rendelet - Takarnet /176/2009. (XII. 28.) FVM rendelet
07 KIM rendelet a szakértői díj előlegének összegéről /39/2012. (VIII. 27.)

03.02 Ingatlan 01 Lakástörvény /1993. évi LXXVIII. törvény
02 Lakástörvény értelmező rendelkezései
03 Lakáscélú állami támogatás Korm. rendelet - 12/2001. (I. 31.)
04 FVM rendelet a telekalakításról 85/2000. (XI. 8.) FVM rendelet
05
Jelzálog Törvény /1997. évi XXX. törvényt
06 Törvény az ingatlan nyilvántartásról /1997. évi CXLI. törvény
07 FVM rendelet az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény végrehajtásáról
    109/1999. (XII. 29.)
08 Elővásárlási jog /474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet
09 Korm. rendelet az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról
    176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet
10 PM rendelet a hitelbiztosítéki érték meghatározásáról 25/1997. (VIII. 1.)
11 Ingatlan-nyilvántartási eljárásért fizetendő szolgáltatási díjak 1996. évi LXXXV.
12 Hagyatéki törvény 2010. évi XXXVIII.
13 Kisajátítási törvény 2007. évi CXXIII.
14 Nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló törvény
16 CSOK új lakás építéséhez vásárlásához 16/2016. (II. 10.)
16 CSOK használt lakás vásárlásához bővítéséhez 17/2016. (II. 10.)
17 Kormányrendelet egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról

03.03 Építéssel összefüggő 01 Építési törvény 1997. évi LXXVIII.
02 Korm. rendelet a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről
     456/2015. (XII. 29.)
03 OTÉK Kormányrendelet /253/1997. (XII. 20.)
04 OTÉK fogalom meghatározások /1. számú melléklet a rendelethez
05 Építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról
     312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet


03.04 Illeték 01 Illetéktörvény /1990. évi XCIII.
02 Az illeték törvény fogalmai
03 Az illeték visszatérítése, törlése 2022
04 A pénzügyi tranzakciós illeték legfontosabb szabályai 2022
05 Illetékmérték 2022

06 Illeték kedvezmények ingatlan vásárlás esetén 2023

03.05 ÁFA 01 ÁFA törvény 2007. évi CXXVII.
02 Áfa változások 2023.
03 Így adózunk 2023-ban.


03.06 Társasház 01 Társasházi törvény 2003. évi CXXXIII.
02 Társasházak adózásának alapvető szabályai, 2022.
03 Társasházak adózásának alapvető szabályai, 2023.


03.07 Termőföld 01 Földtörvény 1994. évi LV.
02 A termőföld védelméről szóló törvény 2007. évi CXXIX.
03 A földminősítés részletes szabályai /105/1999. (XII. 22.) FVM rendelet
04 A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon
     megszüntetésének szabályai /374/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet


03.08 Környezetvédelem 01 Környezetvédelmi törvény 1995. évi LIII. törvény

03.09 SZJA 01 SZJA törvény 1995. évi CXVII. törvény
02
Legfőbb SZJA változások 2022-ben
03 Személyi jövedelemadó változás 2023

03.10 TESZOR 01 Teszor15 struktúra 2018.
02 TESZOR Módszertani útmutató
03 Teszor 08-15 fordítókulcs

03.11 Önkormányzat 01 Törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 2011. évi CLXXXIX.
01 Kormányrendelet a közszolgálati tisztviselők továbbképzéséről
    273/2012. (IX. 28.)
03 Korm. rendelet a jegyző társasházak feletti törvényességi felügyeletének
    eljárási szabályairól 155/2015. (VI. 25.)

03.12 Végrehajtás 01 Végrehajtási törvény 1994. évi LIII.

03.13 Adatvédelem01 Törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
      2011. évi CXII.
02 GDPR- Az EU 2016/679 általános adatvédelmi rendelete 2018. május 25-től

03.14 Egyéb
01 A geotermikus energia értékszámítás módjáról 54/2008. (III. 20.) Korm.r.
02 Törvény az ügyvédekről 1998. évi XI.
03 Törvény az egyes közjegyzői nem peres eljárásokról 2008. évi XLV.

04. JOGI FIGYELŐ
vissza 01 Pénzkezelési szabályzat 2021. február
02 Haszonélvezeti jog ingatlanon 2021.
03 A pénzügyi tranzakciós illeték 2021.
04 CSOK feltételek, támogatás igénylés 2021.pdf
05 Nemsokára így cserélhet gazdát egy ingatlan néhány óra alatt 2021. május
06 Ingatlan bérbeadás utáni adózás 2021-ben
07 Örökösödési illeték 2021-ben (magyarázat)
08 Jogszabályi változások az ingatlanok ügyintézése során
09 Mire számíthatunk az adózás terén idén/2022
10 CSOK változások/2022
11 Hét eset amikor az ingatlanvásárlás illetékmentes lesz
12 Lakáshasználati jog ellenértéke
13 Változnak a CSOK és a babaváró költségszabályai – 2022. április
14 CSOK 2023
15 Adóváltozások 2023
16 Fontos változás történt a Babaváró kapcsán - 2023

17 Így változik az öröklés 2023-ban
18 Megjelent az új építőipari törvénytervezet 2023.01.23
19 Nem árt résen lenni, így változik az ingatlanok adózása - 2023
20 Ezt minden lakásvásárlónak tudnia kell
21 Májusól változnak a földértékesítés szabályai
22 Ha nincs ilyen nyilatkozatod, bukhatod a lakásod

23 Új szabályok a termőföld vételárának vizsgálatánál
24 Változnak a CSOK és a babaváró szabályai
25 Megváltoztak az öröklési szabályok. 2023. július
26 Megjelentek a részletek a CSOK átalakításáról
27 Az energetikai tanúsítványra vonatkozó legfontosabb változások

05. TÉMÁK, ELEMZÉSEK
vissza 01 Építési Piaci Prognózis 2021-2024
02 Kipukkad 2021-ben az ingatlanpiaci lufi: megéri még várni a vásárlással?
03 Az Otthon-felújítási program megmozgatta a lakosság fantáziáját – GKI
04 Mi lesz a lakásárakkal 2021-ben
05Lakásárak, hitelek, megtakarítások, erre számíthatunk 2021-ben
06 Változik az értékbecslés, jönnek az olcsóbb és gyorsabb lakáshitelek/2021.02.
07 Csak átmeneti a lakásárak kis csökkenése, jön a drágulás 2021 február
08 Együtt az összes vélemény a hazai lakásárakról - Mi várható a köv. években?
09 Egyre javuló kilátások a lakáspiacon-GKI-március
10 Történelmet ír Magyarországon az ingatlanpiac 2021. június
11 A magyar termőföld hozama simán veri az amerikai részvénypiacét
12 Járvány előtti hangulat a lakáspiacon, újraindul az áremelkedés 2021. július
13 Csúcson a lakásfelújítási kedv
14 Lakásárak - Nincs meglepetés tovább nőttek az árak idén is. 2021 augusztus
15 Összeomlás vagy új aranykor? Mi lesz a lakásárakkal és a hitelekkel
16 Erősödő kereslet és szolid áremelkedés várható a lakáspiacon - GKI
17 Nem lankad a lakásfelújítási kedv-2021. október
18 Egy évig még biztosan fennmarad a pozitív trend a lakáspiacon – GKI
19 Csúcson a lakásárak és a következő egy évben is drágulás várható – 2022
20 Az ingatlanos szakma derűlátó, de a lakosság elbizonytalanodott
21 Dráma a lakáshiteleknél - 2022.április
22 Újabb árrobbanás történt a használt lakások piacán- 2022. május
23 Drámai fordulat közeleg az újlakáspiacon
24 Lakáspiaci felmérés – GKI 2022. június
25 Csak így érdemes hitellel vásárolni ingatlant
26 Már látni az ingatlanpiac menetelésének végét – augusztus
27 Mit hoz 2023 a hazai ingatlanpiac számára – 2022. szeptember
28 Januárban jelenhetnek meg az ingatlanpiacon a pánikszerű eladások
29 Kilenc éve volt erre példa az ingatlanpiacon – 2022. november
30 Küszöbön az ingatlanpiaci összeomlás Magyarországon?
31 Lakáspiaci túlkínálat van – GKI 2022. december
32 Folytatódik az árterror, vagy kipukkad végre az ingatlanpiaci lufi 2023-ban
33 A lakásárak csökkenésének éve lehet 2023
34 Teljes az összeomlás a lakáspiacon. 2023. július
06. PIACI ÁRAK
vissza 01 Agrotax Iránytű 2021_országos termőföld árak
02 Lakáspiaci jelentés 2021. május-MNB
03 Lakóingatlan Értéktérkép 2021/1 – OTP
04 Termőföld Értéktérkép 2021/OTP
05 Brutális áremelkedés a termőföldpiacon – térkép 2021.
06 Térképen a legfrissebb lakásárak 2021. december
07 Lakóingatlan Értéktérkép 2021-2 – OTP
08 Termőföld index 2021-Takarékcsoport
09 Lakáspiaci árindex KSH – 2021. III. negyedév
10 A szántó ára és földbérleti díja megye és régió szerint 2008_2021
11 Lakbérindex 2022. január
12 Lakáspiaci árak-lakásárindex - 2022. I. negyedév - KSH
13 Lakóingatlan Értéktérkép 2022/1 – OTP
14 Lakáspiaci árak, lakásárindex 2022. II. negyedév-KSH
15 Termőföld Értéktérkép 2022/OTP
16 Lakóingatlan Értéktérkép 2022/2 - OTP
17 A szántó ára és földbérleti díja vármegye és régió szerint
18 Lakáspiaci árak, lakásárindex 2022.III. negyedév-KSH
19 Házépítés árak 2023-ban
20 Albérleti árak városonként, kerületenként
21 A fővárosban és vidéken is lejtmenetben a lakásárak

07. IRATMINTÁK
07.01 Iratminták
vissza
01 ÚJ Adatkezelési Szabályzat (GDPR) mellékletekkel/MINTA-2018
02 Adó- és érték bizonyítvány
03 Adó- és érték bizonyítvány igénylő lap
04 Kérelem adó- és értékbizonyítvány kiállításához
05 Társasház alapító okirat
06Társasház házirend - minta
07 Követelés engedményezése
08 Földhasználati jog átengedése
09 Ingatlan törzs-adatlap
10 Önéletrajz minta - 1.
11 Önéletrajz minta - 2.

07.02 Bianco iratok, űrlapok 01 Megtekintési nyilatkozat
02 Egyszeri megtekintési nyilatkozat
03 Értékbecslési felvétel adatlap
04 Értékelés ellenőrzőlap
05 Rövid becslési lap
06 Értékesítési ajánlati lap
07 Állapotfelmérő adatlap
08 Helyszíni adatrögzítő lap
09 Ingatlan értékesítéshez űrlap
10 Ügykezelői megbízás minta

07.03 Adásvételi szerződés 01 Haszonélvezeti jog alapítással
02 Opciós szerződés
03 Épülő ingatlanra
04 Előszerződés
05 Haszonélvezettel terhelt
06 Árverési
07 Cég és ingatlan
08 Terhelt ingatlan
09 Kiskorú és haszonélvező vevőkkel
10 Irodaház
11 Közvetítő vevővel
12 Adásvételi foglalóval
13 Új építésű társasházi lakás, tulajdonjog fenntartással
14 Visszavásárlási jog kikötése
15 Elővásárlási jogról való lemondás
16 Csereszerződés értékkülönbözettel
17 Adásvételi szerződés tulajdonjog fenntartással

07.04 Bérleti szerződés
01 Szerződés kaucióval
02 Családi ház
03 Lakásbérleti szerződés
04 Önálló iroda
05 Irodaházban
06 Üzlet
07 Nem lakás célú helyiség
08 Vállalkozási célra
09 Bérleti szerződés (vállalkozás)

07.05 Megbízási szerződések 01 Megbízási szerződés minta
02 Megbízási szerződés minta 2.
03 Nem kizárólagos eladásra, bérbeadásra
04 Megbízás bérbeadásra
05 Megbízás bérbeadásra 2.
06 Megbízási eladásra (sablon)
07 Felkutatási megbízás
08 Megbízási keretszerződés
09 Általános megbízási szerződési feltételek
10 Közvetítői megbízási minta
11 Megbízás közvetítésre, bérbeadásra
12 Megbízási szerződés felmondása
13 Kizárólagos megbízási szerződés
14 Értékbecslési megbízás

07.06 Egyéb szerződések 01 Vállalkozói szerződés
02 Vételi jogot biztosító szerződés
03 Ingatlan birtokbaadása
04 Szívességi lakáshasználat
05 Társasházi SZMSZ
06 Építési szerződés
07 Opciós szerződés
08 Építőközösség alakítása
09 Termőföld használati jogának ingyenes átengedése
08. INGATLAN ÜGYEK A SAJTÓBAN
vissza 01 Nyáron valamelyest helyrejött az ingatlanpiac a tavaszi zuhanást követően
02 Ötéves mélyponton a budapesti albérletárak 2021. január
03 Új idők kezdődnek az albérletpiacon
04 Végre kiderült mi lesz az OKJ után 2021. január
05 Fordulat állt be a hazai lakáspiacon-április
06 Felfordult a lakáspiac 2021. május
07 Elmondták a szakemberek, mi lesz a lakáshitelekkel a pandémia után
08 Sosem látott magasságban az ingatlanok ára a Balaton környékén
09 Elképesztő drágulás a pesti lakáspiacon
10 Elszálltak a vidéki albérlet árak 2021. szeptember
11 Ha felújítanád a lakásod, erre figyelj – 2022
12 Ingatlanpiac: jönni fog az összeomlás, de nem kell félni tőle. 2022
13 Elérte a lakáspiaci forgalom a járvány előtti szintet -2022. január
14 Mit művel a magyar lakáspiac? EU-s figyelmeztetést kapott Magyarország
15 Forrong a világ és a magyar ingatlanpiac is
16 Érdemes kivárni az ingatlanvásárlással?
17 Háborús helyzetben tovább élénkülhet a vásárlás
18 Közel a két számjegyű lakáshitelkamat- március
19 Pánik a támogatott lakáshitelek piacán
20 Jönnek az oroszok? Szigorodtak az ingatlan adás-vétel szabályai?
21 Őszre változhat meg igazán a lakáspiac
22 A jó ingatlanos aranyat ér
23 Itt a megoldás a nem fizető albérlőkkel szemben
24 Vége a lakáseladás eldorádójának Magyarországon
25 Szembeszélben ingatlanozni sem könnyű
26 Az ingatlanpiacot is megbolygatja a rezsicsökkentés átalakítása
27 A háború kicsit lehűtötte az ingatlanpiaci várakozásokat - GKI
28 Vége az ingatlanárak szárnyalásának? Odalépett a rezsiemelés a befektetőknek
29 Érik a fordulat a magyar ingatlanpiacon: most kezd látszódni a rezsiválság?
30 Újabb fordulat az ingatlanpiacon, itt a drágulásstop - október
31 Brutális csökkenés az ingatlanpiacon 2022. november
32 Nagy baj jöhet a lakáspiacon
33 Mentőövet kapott a lakáspiac 2023-ra
34 Kisebb visszaesés jöhet idén az építőiparban 2023.01.16

35 Ezeket a lakásokat lehet a leggyorsabban eladni
36 A fővárosban és vidéken is lejtmenetben a lakásárak
37 Májusban új erőre kapott az ingatlanpiac
38 Óriási felfordulás készül az albérletpiacon

09. LEÍRÁSOK, FOGALMAK
vissza 01 Ingatlanszakmai fogalmak magyarázata
02 Az ingatlan fogalma
03 Földdel kapcsolatos definíciók
04 Lakással kapcsolatos fogalmak
05 Termőföld értékelés fogalmai
06 Vályog, mint építőanyag
07 Építőmesteri kisszótár
10. JEGYZÉKEK 


01 Építményjegyzék
02 Építményjegyzék fordítókulcs
03 TEÁOR 2015
04 TEÁOR módszertani útmutató
05 Önálló Vállalkozói Tevékenységi Jegyzék-2019.
06 Magyarországi járási hivatalok elérhetőségei-2020.
07 Magyarországi Járás térkép
08 Járás térkép megyékre bontva
09 Kormányhivatalok jegyzéke-2020.
10 Földhivatalok jegyzéke-2020.
11. Publikációk, tanulmányok
01 AGROTAX® IRÁNYTŰ-2019
    Statisztikai kiadvány a mező- és erdőgazdasági hasznosítású földek piacáról

HOGY IS VOLT?

ARCHIVUM 2000-2020
Értékbecslések
01.Családi ház 
vissza
01 Családi ház üzlettel, műhellyel
02 Családi ház
03 Szolgálati lakás orvosi rendelővel
04 Belvárosi családi ház
05 Sorház minta
06 Házértékelés összehasonlító adatokkal
07 Ikerház összehasonlító adatokkal
08 Családi ház hozamszámítással
09 Szakdolgozat minta
10 Elbontandó családi ház
11 Vidéki családi ház tulajdonközösség megszüntetéséhez
12 Új családi ház
13 Családi ház Gyámhatósági eljáráshoz
14 Kertvárosi családi ház

02. Társasházi lakás 01 Hagyományos téglaépítésű társasházi lakás
02 Panel társasházi lakás
03 Önkormányzati lakás
04 Értékelő adatok táblázatai
05 Minta szakdolgozathoz
06 Hitelbiztosítéki minta
07 Társasházi lakás hozamszámítással

03. Tanya, üdülő 01 Lovas-tanya
02 Hotel-üdülő
03 Üdülőház
04 Vadászház
05 Külterületi lakóingatlan
06 Lakótanya
07 Tanya szántóval, szőlővel

04. Földterület, telek
01 Ipari telek maradványértékkel
02 Agyagbánya
03 Fejleszthető termőföld értékelése
04 Iparterület
05 Termőföld értékelése (szakdolgozat)
06 Szőlő értékelése
07 Fejlesztési terület
08 Termőföld értékelés NFA
09 Telek értékcsökkenés
10 Fejlesztési terület értékelése
11 Fejlesztési terület, volt bútorgyár
12 Erdőértékelés minta
13 Gyümölcsös értékelés összehasonlító adatokkal
14 Utak értékelése önkormányzat részére
15 Külterületi földút értékbecslése vételhez
16 Egyszerűsített termőföld értékelés összehasonlító adatokkal
17 Erdő értékelés összehasonlító adatokkal

05 Üzem, telephely 01 Bőrüzem
02 Festéküzem
03 Építőipari vállalat
04 Hozadékelvű értékszámítás üzem
05 Nehézipari üzem
06 Raktárcsarnok minta
07 Ásványvíz üzem kutakkal/hozamszámítással
08 Szerelőcsarnok
09 Húsfeldolgozó üzem lakóépülettel
10 Telephely-üzem
11 Építőelemgyártó üzem
12 Ipartelep értékelés
13 Nyomda értékelés aktualizálása hozamszámítással

06 Benzinkút 01 Töltőállomás
02 Tsz kút
03 Üzemanyag telep

07. Mezőgazdasági létesítmények  01 Kertészet
02 Marhatelep
03 TSZ major
04 Gabonatároló
05 Külterületi sertéstelep hitelfedezet
06 Baromfitelep
07 Lovarda egyszerűsített értékbecslése

08.  Vállalkozás 01 Savanyító üzem
02 Szörpüzem
03 Kozmetika
04 Autószalon
05 Utazási iroda és telep
06 Baromfi feldolgozó üzem
07 Hévízkútra épülő vállalkozás
08 Vidéki varroda
09 Patika
10 Kereskedelmi ingatlan bankhitelhez

09.  Iroda, üzlethelyiség 01 Irodaház
02 Bevásárlóközpont
03 Élelmiszer áruház
04 Kis ABC üzlet
05 Diszkontáruház
06 Kocsma és büfé
07 Étterem
08 Büfé egyszerűsített értékbecslése
09 Félkész üzletház hozamszámítással, összehasonlító adatokkal
10 Használaton kívüli irodaház, hozam és összehasonlítás
11 Iroda üzletházban hozamszámítással
12 Lakásból kialakított iroda piaci összehasonlítással és hozamszámítással
13 Panzió és étterem, hozamszámítással és összehasonlító adatokkal
14 Üzlethelyiség értékelése bankhitelhez

10.  Garázs 01 Gépkocsi-tároló
02 Panel társasházi garázs

11.  Szakértői eljárások 01 Családi ház szakértése
02 Vendéglátó bérlemény
03 Vízkár (totál kár) számítása
04 Lakás piaci értéke
05 Minta hibás teljesítési perhez
06 Bányatelep igazságügyi szakértés
07 Kisajátítás utáni szakértői vélemény
08 Vagyonközösség megszüntetése
09 Ásványvíz üzem érték megállapítás

Ingatlan árak
vissza
01 Lefelé tartanak a budapesti ingatlanárak 2006.
02 A legdrágább és legolcsóbb lista 2007.
03 Budapesti piac 2008.
04 Ingatlanpiac 2008.03.
05 Családi ház részköltségek elemei 2008.
06 Mennyi egy négyzetméter vidéki városokban 2008.
07 Országos árak összehasonlításhoz 2009.
08 Megmozdult a földpiac Magyarországon 2010.
09 Ingatlanárak megyékre bontva 2010.
10 Ingatlan értéktérkép 2011. OTP
11 Termőföld értéktérkép 2011. OTP
12 Lakóingatlan értéktérkép 2012/1 - OTP
13 Termőföld értéktérkép 2012. OTP
14 Lakóingatlan értéktérkép 2012/2 - OTP
15 Termőföldindex 2012. FHB
16 Lakáspiaci árindex 2012. IV. negyedév -KSH
17 Lakóingatlan értéktérkép 2013/1 - OTP
18 Lakásárindex 2013. I–II negyedév - KSH
19 Termőföld értéktérkép 2013. - OTP
20 Lakóingatlan és telek értéktérkép 2013/2 - OTP
21 Termőföldindex 2013 - FHB
22 Lakásárindex 2013 – KSH
23 Lakóingatlan értéktérkép _2015_1_OTP
24 Termőföld értéktérkép 2015-OTP
25 Lakáspiaci árak lakásárindex 2015 I. negyedév-KSH
26 Lakásárindex 2015 I. negyedév - FHB
27 Lakáspiaci árak 2015. II. negyedév-KSH
28 Lakásárindex 2015. II. negyedév-FHB
29 Termőföldindex 2015-FHB
30 Lakóingatlan értéktérkép 2015/2-OTP
31 Lakáspiaci árak 2015. III. negyedév 2016.01.29 - KSH
32 Lakóingatlan értéktérkép 2016-1 OTP
33 Termőföld értéktérkép OTP-2016
34 Lakáspiaci árak lakásárindex 2016. I. negyedév-KSH
35 Lakóingatlan értéktérkép 2016/2 OTP
36 Budapesti lakás átlagárak kerületi bontásban 2017. március
37 Termőföld értéktérkép OTP-2017
38 Lakóingatlan értéktérkép 2017/1-OTP
39 FHB Lakásárindex 2017/1
40 Lakáspiaci árak 2017. II negyedév KSH-2017. október
41 Lakóingatlan értéktérkép OTP 2017. december
42 Lakásárindex  2017. IV. negyedév-KSH
43 Lakóingatlan Értéktérkép – OTP 2018/1
44 Termőföld értéktérkép 2018/2 OTP
45 Lakóingatlan Értéktérkép OTP 2018/2
46 Termőföldindex 2018 - TAKARÉK Csoport
47 Térképen az országos lakásárak. Hol érdemes most vásárolni. 2019.január
48 Lakásfelújítás négyzetméter árakkal. Ennyi az annyi 2019. január
49 Lakásár prognózis 2019 - Takarékcsoport
50 Termőföld Értéktérkép 2019. június - OTP
51 Lakóingatlan Értéktérkép 2019/1 - OTP
52 Vajon hol és milyen lakások drágultak legnagyobb mértékben Budapesten
53 Egy négyzetméter telek ára elérheti az ugyanekkora lakás árát 2019.10
54 Lakóingatlan Értéktérkép 2019/2 – OTP
55 Lakóingatlan Értéktérkép 2020/1 – OTP
56 Termőföld Értéktérkép 2020-OTP
57 A befektetők kitartanak az ingatlanárak mellett 2020.12.15
58 Ennyit estek a Dél-alföldi településeken az ingatlanárak 2020.július
59 Csökkent a lakások ára, a saját célra vásárló vevők uralják a piacot         
60 Lakásárindex 2020.III. negyedév – KSH
61 Lakóingatlan Értéktérkép 2020/2 – OTP
62 Termőföldárak és bérleti díjak 2020 – KSH
63 Házépítési árak 2020

Ingatlanügyek a sajtóban
01 Közvetítőknél ritka a fix bér
02 Indul a lavina az ingatlanpiacon 2006.
03 A válság hatása az ingatlanpiacra 2008.
04 Ennyibe kerül egy családi ház közel a fővároshoz 2012
05 Meglepő lakásár-fordulat 2012. május
06 Újabb történelmi mélyponton a lakásárak 2012.
07 Penésszel él az ember
08 Sokat tisztult a hazai ingatlanszakma
09 Termőföldet venne? Ilyen árakra számíthat 2013.
11 Az ingatlan értékbecslő megóvhat minket a rossz döntéstől
12 Eltűntek a fiatalok az ingatlanpiacról 2015. február
13 Még az ingatlanosokat is meglepte az árrobbanás 2015. április
14 Nagyot drágult a magyar termőföld_ 2015_június
15 A válság óta nem volt ilyen az ingatlanpiacon 2016.
16 Fordulópont az ingatlanpiacon 2016. augusztus
17 Trükkös csalások az albérletpiacon 2016. szeptember
18 Óriási robbanás jöhet a lakáspiacon 2016.november
19 Lakásépítés-Futószalagon adják ki az engedélyeket 2017.január
20 Jégakkut csinál a falból az új magyar vakolat
21 A lakáskiadás buktatói
22 Családi ház építés négyzetméter ár 2017-ben
23 Félelmetes árak az ingatlanpiacon 2018. január
24 Megszűnt a zártkertek átminősítése 2018. október
25 A panellakásokat lehet a leggyorsabban eladni 2018. december
26 Ez vár ránk a következő években a lakáspiacon
27 A hatóságok között pattog a labda, közben zavartalanul dolgoznak                       az ingatlanos csalók
28 Újra divat lett a Balaton. 1500 új ház kapott engedélyt tavaly 2019.
29 Öt tévhit az ingatlanpiac jövőjéről
30 Félelmetes, hogy milyen sokba kerül felépíteni egy házat. 2019 január
31 Jön a nagy lakáspiaci fordulat Magyarországon 2019. január
32 Robbanás az ingatlanpiacon,112 %-kal nőtt a kiadó lakások iránti érdeklődés
33 Jön a nagy lakáspiaci fordulat Magyarországon 2019
34 Hol pörgött fel durván az ingatlanpiac
35 Öt éve még senki nem hallott róla, most felforgatja az egész ingatlanpiacot
36 Ennyit drágultak az új lakások a 2016-os CSOK óta 2019. március
37 Dupla annyit ér egy panellakás mint korábban
38 Tovább drágulnak a lakások Budapesten 2019. május
39 Őrült árak a belvárosban
40 Kemény időszak az ingatlanpiacon 2019. június
41 Nagy a szakadék az országos és a fővárosi lakáspiac között
42 Ennyiért kelnek ma el a lakások Magyarországon 2019. július
43 Ezek a trükkök a babaváró kölcsönnél
44 Magyarország nagyon kilóg a sorból, ami a lakások drágulását illeti
45 Véget ért az aranykor az ingatlanpiacon
46 Lakáspiaci fordulat, kezdődik a kín 2020
48 Jön a zöld fordulat az ingatlanpiacon
49 Bekövetkezett! Tényleg eljött a lakáspiaci fordulat 2020.01.26
50 Megfordult az ingatlanpiac, sokan fognak csalódni 2020.01.16
51 Brutális visszaesés a lakáspiacon
52 Új időszakot hozott a hazai lakáspiacon a koronavírus terjedése
53 Nagyot fordultak a lakáspiaci kilátások-május
54 Meglódult a vidéki ingatlanpiac-2020.május
55 Mit hagyott maga mögött a koronavírus az ingatlanpiacon
56 Az ingatlanosokon csapódik majd a vírus ostora 2020. június
57 Vége az ingatlanközvetítőknek - 5 év múlva kihalhat a szakma
58 Mi lesz az ingatlan értékbecslőkkel? Kinyírja őket a számítógép
59 Albérletpiac: van ahol már visszatértek az árak az év eleji szintre 2020

Jogi témák
01 Szolgáltatások jegyzéke 2012.
02 Ingatlan eladás után fizetendő adó 2013.
03 Hogyan adózzunk ingatlaneladás után 2015.
04 Új rendelet mely lehetővé teszi a zártkerti ingatlanok művelés alóli kivonását
05 A földhivatali eljárás szabályai
06 Ráépítéssel való tulajdonszerzés
07 Kiskorúak vagyoni érdekvédelme
08 Szerződést biztosító mellékkötelezettségek
09 Jelentősen változtak az özvegyi jog szabályai
10 A csődeljárás definíciói
11 A házastársak közös tulajdonszerzése
12 Ingatlan illeték 2016.
13 Adóváltozások 2016.
14 Hogyan kell adózni az ingatlan eladás után 2016
15 Így változott 2016-tól az élettársak támogatása
16 Öröklési jog az Új Ptk-ban 2016.
17 ÁFA törvény változásai 2017.
18 SZJA változások 2017.
19 Ingatlan bérbeadás adózása 2017.
20 Ingatlan illeték 2017.
21 Adótörvény változások 2017.
22 Legfontosabb adózást érintő változások 2018.
23 Van amikor nem jár vissza a kaució
24 Társasházak adózásának alapvető szabályai 2018.
25 A beépítésre szánt területek építési használatának megengedett felső                 határértékei
36 Hasznos alapterület számítása
27 Lakásvásárlói kiskáté
28 Adótörvény változások összefoglalása 2018
29 Hasznos alapterület számítása
30 Elővásárlási jog, mi van ha nem adják meg
31 Beruházás bérelt ingatlanon – levonható-e az áfa?
32 Tizenöt év után másé lehet az ingatlanod 2018. március
33 Lakásvásárlás illetéke 2018. változás az illetéktörvényben
34 Változások az ingatlanjogban 2018. április
35 CSOK változások 2018.
36 Erre a csalásra sokan felülhetnek, milliókat bukhatnak a naiv lakásvásárlók .
37 47 CSOK 2019.
38 Öröklési illeték 2019
39 Ingatlan bérbeadás 2019-es változások
40 Lakás és ingatlan vásárlási illeték 2019
41 Változtak az ingatlan vagyoni értékű jog átruházásáról vonatkozó szabályok
42 Lehet elbirtoklással földet szerezni
43 Haszonélvezeti jog ingatlanon - mit kell tudni róla
44 Az ingatlanértékesítésből származó jövedelmek adókötelezettségének                 alapvető szabályai 2019
45 Tájékoztató a 2019. december 31. után értékesített egyes lakóingatlanok áfa       rendszerbeli kezeléséről
46 Változnak a falusi CSOK szabályai 2019. november
47 Pénzügyi tranzakciós illeték 2021
48 Illetékmértékek 2021
49 SZJA változások 2021
50 Mikor jár az illetékmentesség lakásvásárláskor 2020. január
51 Adóváltozások 2020
52 Így változott a pénzkezelési szabályzat 2020-tól
53 Lakás bérbeadás ingatlan kiadás adózása 2020
54 Hiába van az ingatlanközvetítőnek megbízása, attól még a tulaj is eladhatja az     ingatlant

Témák, elemzések
01 Hiába jó minőségű a magyar föld 2007.
02 Ingatlantörténelem 2008.
03 Száguldó házépítési költségek 2008.
04 Földcsere szigorítások 2008
05 Magyarországi telekárak 1999-2011
06 Épületek élettartama
07 Enyhe javulás a lakáspiacon 2012. április
08 Meglepő lakásár fordulat 2012.04
09 Elmozdult a mélypontról a lakásvásárlási szándék 2012.07
10 A magyarországi üzleti ingatlanszektor kilátásai 2013-ig
11 Közvetítés értékbecslés kapcsolata
12 Haszonbérlet, lépésről lépésre
13 Mit hozhat az áfacsökkentés a lakáspiacra
14 Magyar világszenzáció az üvegbeton
15 Passzívház
16 Beindult a magyar lakáspiac 2015. január
17 Natura 2000_Általános tudnivalók
18 Földhasznosítási tudástár
19 Nagy horderejű változások a CSOK-ban
20 Fővárosi és magyarországi ingatlanpiaci indexeinek értéke 2018 január-GKI
21 Elárulták a szakértők melyik a legjobb ingatlanbefektetés 2018. április
22 A lakás és a telekpiacon is kedvezőbbek lettek a kilátások - GKI május
23 Ki mondja meg hogy mennyit ér a házad
24 Hogyan alakul az ingatlanpiac 2018-ban
25 Lakáspiaci-jelentés 2018. november - MNB
26 Marad az őrület az ingatlanpiacon 2018. november
27 Három bő esztendőt zártunk az ingatlanpiacon
28 Árszakadék várható 2018-ban az ingatlanpiacon
29 Egymilliós négyzetméterárak a belvárosban.
30 Megfizethetetlen lakásárak - mégis pörög az ingatlanpiac 2018. december
31 Fékezés nélkül robog tovább az ingatlanpiac 2019. januári - GKI
32 Elkerülhetetlen a budapesti ingatlanpiac összeomlása 2019. február
33 A budapesti irodapiac titkai! Ilyen összehasonlítást ritkán tesznek közzé
34 Az ingatlanpiaci aranykor egyhamar nem ér véget – GKI
35 Kisbefektetők tragédiája: akkor ülünk az ingatlanvonatra, amikor már késő
36 GKI ingatlanpiaci felmérés 2019/III. negyedév
38 Három hét és teljesen megváltozik a hazai új lakások piaca 2019. december
39 Új irány az ingatlanpiacon, ez lehet a következő évek nagy dobása 2019.
40 Fontos változások küszöbén a lakáspiac 2020. január
41 Enyhe lakáspiaci bővülés, kedvező budapesti adatok - KSH 2020.01
42 GKI lakáspiaci felmérés 2020. I. negyedév
43 Meredeken zuhannak a számok a lakáspiacon 2020. március
44 A vírus a lakáspiacot sem kímélte – GKI-április 06
45 Nőhet az ingatlankínálat a következő években április
46 Meghökkentő visszaesés a budapesti lakáspiacon június 02
47 Vajon 2019 volt az árcsúcs?
48 Jelentős áremelkedésben a szántőföldek
49 Az ingatlan árak csökkenése teljesen logikus
50 Lakáspiaci felmérés-2020. július
51 Hat évvel vetette vissza a lakáspiacot az áfa-emelés de jöhet a rozsda-boom
52 Enyhén javuló piaci kilátások - GKI
53 Mennyit ér most pontosan a lakásod 2020. szeptember
54 Lakbérindex 2020. december

Publikációk, tanulmányok
01 A termőföld minősítése és értékelési módszereinek jogi szabályozása
02 Az erdővagyon számbavételének helyzete
03 A termőföld, mint hitelbiztosítéki érték
04 A termőföldpiac változása az EU tagság óta
05 Igazságügyi szakértői tevékenységnek megfelelőségi kérdések
06 Energetikai szabályozás
07 Mezőgazdasági utak értékelése
08 Műemléki ingatlanok értékelése
09 Az ingatlanértékelés jogszabályi háttere/Mizseiné dr. Nyiri Judit
10 A legfontosabb és legújabb nemzetközi értékelési szabványok
11 Az értékelés általános folyamata, értékbecslési módszerek
     /Mizseiné dr. Nyiri Judit
12 Autószerelő műhely környezeti hatásainak felmérése
13 A földértékelés jelenlegi helyzete 2010.

Egyéb
01 Műfüves sportpálya műszaki tartalma és ára
    01.01. Építendő pályák árainak és opcionális tételeinek ismertetése
    01.02. Műszaki leírás 22x42 m műfüves futballpályához
    01.03. Műszaki leírás 44x64 méteres műfüves félpályához
02 Jogi és ingatlan angol szótár
Vissza